Piróth IldikóPiróth Ildikó vagyok, okleveles fordító, tolmács, német nyelvtanár és marketing szakos közgazdász.

Egyetemi tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetemen végeztem. Az első diplomámat történelem és latin szakos bölcsész és tanár szakon szereztem, majd nyelvész (germanisztika), tolmács és fordító mesterszakos diplomával gazdagodtam. 2018-ban sikeresen befejeztem a marketing mesterszakos tanulmányaimat is.

Tanítottam gimnáziumban és nyelviskolában is, de 2012 óta már magántanárként oktatok, így immár több mint 10 éves tanítási tapasztalattal rendelkezem.

Dolgoztam német autóipari multinacionális cégnél is, így tudom, hogyan működik egy nemzetközi vállalat.

Jelenleg pedig szabadúszó fordító-tolmácsként és nyelvtanárként tevékenykedem. A fordítás, tolmácsolás és nyelvoktatás mellett állásinterjúra felkészítéssel, önéletrajz tanácsadással és marketinggel is foglalkozom.