Tanulj németül Skype-on | az első óra ingyenes!

Ha fontos, hogy egy elismerten jó német nyelvtanárod legyen, akinek a segítségével képes lehetsz egy igazán professzionális, valódi nyelvtudásra szert tenni.

Információk Jelentkezés

Bemutatkozás

Piróth Ildikó vagyok, okleveles fordító, tolmács, német nyelvtanár és marketing szakos közgazdász. Több mint 15 éves tanári tapasztalattal rendelkezem. A nyelvoktatás mellett fordítással, tolmácsolással, önéletrajz tanácsadással és német nyelvű állásinterjúra felkészítéssel is foglalkozom. Nagyon szeretem a munkámat, és komolyan veszem azt, amit csinálok.

Piróth Ildikó

Egyetemi tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetemen végeztem. Az első diplomámat történelem és latin szakos bölcsész és tanár szakon szereztem, majd nyelvész (germanisztika), tolmács és fordító mesterszakos diplomával gazdagodtam. 2018-ban sikeresen befejeztem a marketing mesterszakos tanulmányaimat is.

Tanítottam gimnáziumban és nyelviskolában is, de 2012 óta már magántanárként oktatok, így immár több mint 15 éves tanítási tapasztalattal rendelkezem.

Dolgoztam német autóipari multinacionális cégnél is, így tudom, hogyan működik egy nemzetközi vállalat.

Jelenleg pedig szabadúszó fordító-tolmácsként és nyelvtanárként tevékenykedem. A fordítás, tolmácsolás és nyelvoktatás mellett állásinterjúra felkészítéssel, önéletrajz tanácsadással és marketinggel is foglalkozom.

Eredményeink számokban

16
nyelvvizsga típus
99 %
sikerarány
> 75 %
átlagos nyelvvizsga eredmény

Ajánlások

Az ajánlásokat a Nyelvtanár-Szeged Facebook oldalán is megtekintheted.

Paszkál

Az órák nagyon effektívek és lényegretörőek voltak

Német TELC középfokú nyelvvizsgát szerettem volna teljesíteni a doktori fokozat megszerzése céljából.  Habár általános és középiskolában is tanultam németet, mindig az angol nyelvet részesítettem előnyben, így egyetem alatt a német tudásom megkopott. Egy évig készültem egyedül, majd elhatároztam, hogy professzionális segítséget keresek. Interneten keresgéltem, mire megtaláltam a Nyelvtanár-Szeged weboldalát, ahol külön elnyerte tetszésemet az online jelentkezési forma. Számomra fontos volt, hogy specifikusan a TELC B2-es nyelvvizsgára készülésben találjak segítséget, ami teljes mértékben teljesült. Habár a levélírásban és a szóbeli részhez kértem segítséget a felkészüléshez, a többi feladatokkal kapcsolatban is rendkívül hasznos tanácsokat kaptam. Az online óratartás nagyon kényelmes volt számomra, és az órák időpontját is sikerült számomra ideális időpontra megbeszélni. Az órák nagyon effektívek és lényegretörőek voltak. Mindössze 4 hónap alatt heti kétszeri órával sikerült 90%-ra teljesíteni a nyelvvizsgát. Csak ajánlani tudom!

Paszkál, vegyész doktorandusz hallgató, Szeged

Nyelvtanár - Szeged
5
2023-05-31T14:04:24+01:00

viola

Itt tapasztaltam a legjobb ár/érték arányú oktatást

Ausztriai munkavállalási céllal kerestem némettanárt. Gyesen lévő, 2 gyerekes anyukaként mindenképpen online akartam tanulni. 4-5 lehetőséget próbáltam ki és a Nyelvtanár-Szeged egy jó választásnak bizonyult. A többi online órával összehasonlítva itt tapasztaltam a legjobb ár/érték arányú oktatást. Az órákat mind időben, mind témában mindig az épp aktuális igényeimhez igazítottuk: szókincsbővítés, felkészülés állásinterjúra, egyes nyelvtani részek ismétlése,... A Tanárnő mindig rugalmas, segítőkész és alapos volt - még ha emiatt az óra tovább is tartott (erre többször is sor került). A célomat elértem, már majdnem egy éve dolgozom Ausztriában.

Viola, közgazdász, termeléstervező, Korneuburg, Ausztria

Nyelvtanár - Szeged
5
2016-11-22T11:49:48+01:00

Noémi

Rendkívül precíz és felkészült, az órákat maximálisan az én igényeimre szabta

2014 szeptemberében kezdtük a közös munkát a tanárnővel. Elsőként a német TELC középfokú nyelvvizsga megszerzése volt a cél, második lépésben pedig a külföldi munkavállalásra való felkészülés, mivel Németországban vagy Svájcban szerettem volna a rezidensképzést elkezdeni. Céljaim eléréséhez a lehető legjobb embert találtam. Ildi rendkívül precíz és felkészült, az órákat maximálisan az én igényeimre szabta. Mind a nyelvtanra, mind a szóbeli kommunikációra nagy hangsúlyt fektetett, az összes felmerülő kérdésemre részletes, példákkal is illusztrált magyarázatot kaptam. Az általa készített nyelvtani összefoglaló táblázatok pedig szenzációsak. Rendkívül nagy segítséget jelentettek az otthoni tanulásban. Változó munkabeosztásom miatt sajnos gyakran kellett időpont módosítást kérnem, de ő ezen a téren is mindig rugalmas volt. Nagyon hálás voltam flexibilitásáért, kedvességért és türelméért is. A közös munka eredményeként körülbelül 1 év után sikeres középfokú nyelvvizsgát tettem, így áttérhettünk az orvosi német tanulásra. A szakmai nyelvi órák színvonala is kifogástalan volt, ennek hála gyorsan el tudtam helyezkedni külföldön, tehát a vágyott célokat sikerült maradéktalanul elérni. Fordítóként is rendkívül igényes munkát végez, éppen ezért ha egy megbízható fordítóra van szükséged vagy a minőségi nyelvtanulás az elsődleges cél bátran keresd Ildit!

Noémi, orvos, Rorschach, Svájc

Nyelvtanár - Szeged
5
2017-02-21T18:58:54+01:00

Zsani

A szókincsem rendkívül sokat fejlődött

Én felsőfokú Corvinus gazdasági szaknyelvvizsga felkészítés miatt jelentkeztem először a Tanárnőhöz. A nyelvvizsgára elsősorban a tanulmányaimhoz kötődően volt szükség. Célomat sikerült elérni, a nyelvvizsgát sikeresen teljesítettem. A tanultakat jelenleg is használom napi munkám során. Az órák színvonalasak voltak és lényegretörők. A vizsgához szükséges anyagrészeket alaposan átvettük és a kötelező anyagon felül is nagyon sok hasznos, gyakorlatias dolgot tanulhattam. Az órákban tetszett,hogy a különböző témákhoz a kötelező sémán felül egyéb, aktuális napi politikai-gazdasági témákat is kielemeztünk, amellyel a szókincsem rendkívül sokat fejlődött és bátrabbá tett a német nyelven való kommunikációban. A bonyolultabb nyelvtani részeket egyszerű példákon keresztül könnyen érthetővé tette. Ildikót mindazoknak tudom ajánlani, aki egy precíz, napi politikai-gazdasági eseményekben jártas, jól felkészült, megbízható és rendkívül lelkiismeretes német tanárt keres.

Zsanett, közgazdász, kereskedelmi ügyintéző, Orosháza

Nyelvtanár - Szeged
5
2016-11-28T22:56:28+01:00

Kinga

Nekem első alkalommal sikerült az Origo típusú felsőfokú nyelvvizsga

A felsőfokú nyelvvizsga megszerzése érdekében kezdtünk el együtt dolgozni, mely során a lehető legjobb felkészítésben részesültem. Fontos volt számomra a megbízhatóság, közvetlenség, szakmai felkészültség, érthető magyarázat, kedves hangnem, precizitás, segítőkészség és a rugalmas órabeosztás. Ildikónál mindez maximálisan érvényesült! Akinek szintén fontosak ezek a feltételek, nyugodtan merem ajánlani a nála való nyelvtanulást. Mindemellett a kitűzött cél elérése is garantált, nekem is első alkalommal sikerült az Origo típusú felsőfokú nyelvvizsga.

Kinga, jogász, Szeged

Nyelvtanár - Szeged
5
2016-11-16T00:13:01+01:00

dávid

Barátságos, segítőkész és jól felkészült tanárral van dolgom

Szerettem volna egy középfokú német nyelvvizsgát, mert úgy gondoltam ez segíthet, hogy állást találjak. Mivel nem volt egyetlen német tanár ismerősöm sem, ezért a google segítségét kértem. Így találtam ide. Először bizonytalan voltam, mivel elég kevés személyes információ volt az oldalon. Az első néhány személyes találkozás után azonban már meg voltam győződve róla, hogy egy barátságos, segítőkész és jól felkészült tanárral van dolgom. Később skye-on folytattam a nyelvtanulást. Az órák menetét én alakíthattam, azokra a dolgokra fókuszálva, amelyek egyedül nehezebben mentek volna. Ennek köszönhetően, sikeres nyelvvizsgát tettem. Ha nincs türelmed a nyelvtanhoz, vagy a beszélgetést szeretnéd gyakorolni, akkor mindenképp tudom ajánlani.

Dávid, közgazdász, Makó

Nyelvtanár - Szeged
5
2016-11-22T11:56:43+01:00

Melinda

Speciális szakmai témában is vállalta a felkészítést

Németországban szerettem volna elhelyezkedni és az ebben való felkészüléshez kértem Ildi segítségét. Korábban már tanultam németet, akkoriban erős középfokú szinten volt a tudásom, de mivel több, mint 10 évig nem használtam, így eléggé passzív volt. Ildi nagyon sokoldalú, segített az önéletrajzom kijavításában, az interjú kérdések gyakorlásában és az elfelejtett nyelvtani részek átismétlésében is. Minden órán éreztem, hogy nagyon felkészült volt. Azonkívül, hogy előkészítette az új anyagokat, pontosan tudta, hogy az előző órán miket vettünk át, ha esetleg maradt valami nyitott kérdés akkor annak is utánajárt . Nagyon segítőkész, kedves és folyamatosan fejleszti tudását. Nem sablon órákat tart, bármilyen külön kérésnek szívesen eleget tesz és az adott személy igényeihez igazítja az órákat. Nálam például a pénzügyi és informatikai területen volt a hangsúly és egy ilyen speciális szakmai témában is vállalta a felkészítést, amivel nagyon elégedett voltam. Az interjú sikerült, és a munkakezdés után sem voltak nyelvi nehézségeim. Bárkinek jó szívvel ajánlom!

Melinda, IT Business Analyst, Köln, Németország

Nyelvtanár - Szeged
5
2016-12-28T21:46:17+01:00

Niki

Többet fejlődtem az elmúlt 1 év alatt, mint azt megelőzően, 2 év alatt

Már 3. éve élek Németországban, és ezt az időszakot megelőzően én kizárólag csak angol nyelvet tanultam.  A sors úgy hozta, hogy német nyelvterületen van dolgom, így van mit tennem a nyelvtanulásom fejlesztésének érdekében. Megjegyezném, kicsit sem volt könnyű számomra egy sokkal nehezebb nyelvet elkezdeni, tanulni és sajátos logikai elveken felfogni azt. Több próbálkozásom volt, kezdtem elsőként különböző tankönyvekkel, önálló nyelvtanulásra kifejlesztett nyelvcsomagokkal, kinti nyelvkurzusokkal, végül a legjobb döntést sikerült meghoznom, amikor egy SKYPE-os német óra mellett döntöttem. Szívből örülök, hogy megtaláltam a tanárnőt és elkezdhettem vele a tanulást.

Nikolett, dentálhigiénikus, Jestetten, Németország

Nyelvtanár - Szeged
5
2016-11-29T18:07:11+01:00

8
Nyelvtanár - Szeged
Minden, ami német nyelvtanulással kapcsolatos

Hírek, információk

B. Györgyi Ildikó – Szókártyák német nyelvből C1 szinten – Felsőfokra készülőknek

A Bouchelaghemné Györgyi Ildikó által szerkesztett C1 szintű német nyelvű szókártyák segítségével hatékonyabban sajátítható el a szókincs. A kártyákon szerepel a megtanulandó kifejezés vagy vonzat, valamint a kifejezéseket példamondatba foglalva is megtaláljuk. A megtanulandó szó kihagyásával is megtalálható a példamondat, a kihagyott szó behelyettesítésével való tanulás révén jobban rögzül a kifejezés. A kártya hátoldalán pedig megtaláljuk a magyar fordítást.

Kulcsár Péter – Szókártyák német nyelvből – B2 szinten – Haladóknak

A Kulcsár Péter által szerkesztett B2 szintű szókártyák segítségével hatékonyabb szótanulás. A kártyákon nemcsak a kifejezés vagy vonzat található meg, hanem a kifejezésekkel példamondatokat is alkotott a szerző lyukas szöveg formájában, ami kissé nehezíti a feladatot, ezáltal jobban rögzül a megtanult szó. A kártya hátoldalán pedig a magyar fordítás olvasható.

Információk az ingyenes nyelvvizsgáról – 2018. január 1-től

A 2018. január 1-jét követően sikeresen letett komplex B2 típusú (középfokú), komplex C1 típusú (felsőfokú) általános és szaknyelvi nyelvvizsga, valamint az emelt szintű érettségi vizsga díját visszafizeti az állam legfeljebb 34.500 Ft értékben (2018-ban). Részvizsgákra és honosított vizsgákra is igénybe vehető a támogatás. Akkor is visszakapod a sikeres vizsga díját, ha már van nyelvvizsgád, mert a 2018. január 1. után letett első vizsga díját térítik vissza. Kattints ide, és olvasd el a támogatás igénylésének részletes feltételeit.

Hogyan készülj az állásbörzére?

Az állásbörzékre a kiállítók aktuális állásajánlatokat tartalmazó szórólapokkal, hasznos információkat tartalmazó brosúrákkal és egyedi reklámajándékokkal készülnek. Neked mint potenciális munkatársnak is felkészülten és kidolgozott stratégiával érdemes elmenni az állásbörzére.

Nézzük, hogyan érdemes felkészülnöd az állásbörzére. A tippekért, tanácsokért kattints.

Mikor érdemes állásbörzére menni?

Ismét itt az állásbörze-szezon, jöjjenek a hasznos tippek!

Mikor érdemes állásbörzére menni?

A válasz röviden: 1. minél előbb, 2. minél többször, 3. minél több városban.

Sok ügyfelem kérdezi, hogy érdemes-e egyáltalán elmenni egy állásbörzére. Nos, meggyőződésem, hogy igen. Az állásbörze tájékozódási lehetőség, amit vétek kihagyni. Minden évben kétszer szerveznek börzét, ősszel és tavasszal, az egyetemi félévek rendjéhez igazítva. Ma már nemcsak Budapesten a nagy állásbörzéken, mint amilyen a HVG Állásbörze (2017. október 4-5.) vagy a Műegyetemi Állásbörze (2017. október 11-12.), vehettek részt, hanem a vidéki nagyvárosokban, például az SZTE Karrier Iroda által szervezett SZTE Állásbörzére (2017. október 11.) is ellátogathattok. Egy ilyen rendezvényen a kiállító cégek képviselőivel személyesen is beszélni lehet, és akár jövendőbeli kollégáidat is megismerheted.
1. Minél előbb érdemes ellátogatni egy börzére, akár már első- vagy másodéves korodban, hogy minél előbb tájékozódj a munkáltatói elvárásokról.
2. Minél többször vegyél részt állásbörzén, hogy nyomon tudd követni, hogyan változnak az elvárások, az álláspiaci trendek, és tudd, miben kell még fejlődnöd, milyen plusz általános vagy szaknyelvi tudást, speciális szakismeretet szerezz.
3. Minél több városba menj el, különösen ha már végzős vagy, mert az egyes helyszíneken más és más kiállító cégekkel találkozhatsz, sokkal több lehetőség tárul eléd, ha nemcsak a helyi börzés, hanem a budapesti rendezvényeken is részt veszel.

További részletekért kattints a címre.

BP SSC

Miért jó SSC-nél dolgozni, és mi kell ahhoz, hogy felvegyenek?

Az idegen nyelveket jól beszélő diplomások számára jó lehetőséget jelent az SSC szektor, mivel ezeknél a cégeknél általában magas a fizetés. Még egy fiatal pályakezdő frissdiplomás is eléri a havi bruttó 300-350 ezer Ft-os bért.

Hogyan készülj fel, hogy felvegyenek egy SSC-hez dolgozni?

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatói 2 szemeszteren keresztül hallgathatnak SSC-specifikus kurzusokat, amelyek főleg a vezetésszervezésre és a folyamatmenedzsmentre készítenek fel, de a stresszkezelést is elsajátíthatják. Az ún. soft skillek fejlesztését célzó tréningeken is részt vehetnek a hallgatók.

Szegeden a British Petrol szolgáltató központja 2017 szeptemberében nyitja meg új irodaházát. Azok a munkavállalók, akik a szegedi irodaházban dolgoznak, már tavasszal megkezdték a munkát a cégnél, de még jelenleg is számos meghirdetett állást lehet megpályázni.

Ha már elvégezted az egyetemet, akkor a megfelelő nyelvtudás megszerzése a siker záloga. A német gazdasági szaknyelvi tudást megszerezheted, valamint az idegen nyelvű prezentációs készségedet is fejlesztheted Szegeden vagy Skype-on német magánórák keretében egy olyan közgazdász és tolmács tanárnál, aki rendelkezik német autóipari multinacionális céges tapasztalattal is. Ráadásul az első óra ingyenes.

További részletekért kattints ide.

Német helyesírás változás

Változás a német helyesírásban

2017. június 29-én Mannheimban a Német Helyesírási Tanács több ponton is megújította a német helyesírási szabályokat.

Utoljára 1996-ban, azaz 21 évvel ezelőtt változott jelentős mértékben a szabályzat, akkor volt ugyanis a nagy német helyesírási reform. Az 1996-os helyesírási reform heves vitákhoz vezetett, mivel évekig folyt a vita az egyes szavak írásának helyességéről, például hogy a „Delfin” vagy a „Delphin”, a „Fuss” vagy a „Fuß”, a „Schifffahrt” vagy a „Schiffahrt”-e a helyes alak. A viták elcsendesítése érdekében 2004-ben létrehozták a helyesírási tanácsot, amelynek az a feladata, hogy kompromisszumos megoldást keressen, ezzel elősegítse az ortográfiai viták nyugvó pontra jutását, ezzel pedig helyreállítsa a nyelvi békét. A most hozott legfontosabb helyesírási szabályokat az alábbiakban tekintjük át.

Skype nyelvóra

Kell-e félnem a Skype-os nyelvórától?

Nem vagy egyedül, ha te is idegenkedsz ettől a lehetőségtől. Sok tanítványomnál tapasztalom azt, hogy amikor felajánlom nekik, hogy Skype-on is járhatnak órára, egyből elutasítják a lehetőséget, és ragaszkodnak a személyes órákhoz, mert idegenkednek, félnek a Skype óráktól. A cikkből megtudhatod, hogyan néz ki egy Skype-os németóra.

Miért pont németül tanuljak

Miért tanulj meg németül?

Ha eddig még nem döntötted el, milyen idegen nyelvet válassz, amellyel más nyelvek tanulásához is alapos nyelvtani tudást szerezhetsz, vagy amellyel megnövelheted elhelyezkedési esélyeidet, akkor olvasd el cikkünket, amelyben leírjuk érveinket a német tanulás mellett. Az egyik legfőbb ok, hogy a HR-esek szerint olyan kevés a németül jól tudó szakember az álláspiacon, hogy nagyítóval kell keresni őket.