Mikor lehet szükséged életrajz tanácsadásra?

facebook-banner-a-lenyugozoMost biztosan azt gondolod, hogy önéletrajzot írni bárki tud. Ez azonban csak részben igaz. Valójában a HR-esek is úgy látják, hogy nagyon kevesen vannak azok, akik tudnak jó életrajzot írni.

Mitől jó egy életrajz? Számos tényező mellett attól, hogy kiemeli azt, amiben a legjobb vagy, mindezt úgy, hogy az a megpályázott pozícióban elvárt kvalitásoknak és kompetenciáknak, valamint a cég kultúrájának és filozófiájának is megfeleljen. Ehhez nemcsak a saját céljaidat, megszerzett tudásodat, szakmai tapasztalatodat és képességeidet kell áttekintened, nemcsak nagyon jól kell ismerned önmagad, hanem az adott cégről is kell információt gyűjteni.

Az órákon áttekintjük az önéletrajz és motivációs levél megírásában aktuálisan uralkodó trendeket, hogy melyek a tiltólistás, frázispufogtatásnak tekinthető szavak, amelyeket ma már mellőzni kell, és melyek azok a kulcsszavak, amelyeket olvasva a HR-eseknek felcsillan a szemük.

Ha Németországban, Ausztriában vagy Svájcban szeretnél munkát vállalni, akkor nemcsak a nyelvi felkészítésedet vállalom, hanem az álláspályázatod elkészítésében is segítségedre lehetek. Hiszen egyáltalán nem mindegy, milyen a pályázatod. Külföldön ugyanis mások a szokások, amikhez a külföldről érkező munkavállalónak alkalmazkodnia kell. Ilyen alapelvárás például a Bewerbungsmappe elkészítése, amiben szintén segítek neked.

Nemcsak akkor érdemes eljönnöd CV tanácsadásra, ha külföldön szándékozol munkát vállalni, hanem akkor is, ha Magyarországon szeretnél elhelyezkedni. Az álláspályázat megírásának és összeállításának mindig az alapján kell történnie, hogy milyen céghez, milyen pozícióra pályázol. Az nem jó stratégia, hogy minden céghez ugyanazt a pályázatot küldöd el. Az éles szemű HR-esek azonnal kiszúrják, hogy nem kifejezetten nekik írtad a pályázatodat, és az önéletrajzod így a szemétben landol. Minden cégből fel kell tehát készülni. Igen, az állásvadászat egy „másodállás”, hiszen sok időt és energiát vesz el, de tekintheted ezt befektetésnek is, ami megtérül, ha jó állást találsz.

Sokszor kiváló életrajzokat kapok az ügyfeleimtől, amelyek első ránézésre tökéletesek. De amikor elbeszélgetek velük az életükről, pályájukról és a céljaikról, akkor kiderül, hogy számos olyan előnyös kompetenciájuk vagy eredményük van, amelyről nem is hiszik, hogy értékes, és növelheti munkaerőpiaci értéküket, ezzel pedig pozíciójukat az állás elnyeréséért folytatott versenyben. Ezeket is érdemes beemelni az életrajzba, mert ebben esetleg ők többek a többi pályázónál. Mert sokszor apró dolgon múlik, hogy épp minket választanak az adott pozícióra, tehát ne becsüljük alá ezek jelentőségét.

Részt vehetsz magyar és német nyelvű állásinterjú tréningen is, hogy már felkészülten menj el az állásinterjúra.

Hogy miért éri meg részt venni egy állásinterjú tréningen?

Azért, mert nem elég egy jó önéletrajz és motivációs levél, az csak a belépő szint. Fel kell készülni a magyar és a német nyelvű állásinterjún várható kérdésekre is. Hiszen más kérdésekre, elvárásokra kell számítani egy kis- vagy középvállalkozás, és megint másra egy multinacionális vállalat esetében. Az órán gyakoroljuk a két idegen nyelv, a német és az angol közötti hirtelen váltásokat is, hogy az interjún ne blokkolj le. Tolmácsként pontosan tudom, milyen nehéz ez az elején, amikor minden a másik, aktívabb nyelven jut eszedbe, és közben ezen stresszelsz. Erre azonban lehet készülni, a gyors nyelvi váltásokkal edzheted az agyad, így éles helyzetben már olajozottan fog menni az egymást követő két idegen nyelvű interjú is.

E mellett tippeket kaphatsz arra vonatkozóan is, hogy milyen öltözékben jelenj meg, vagy hogy mire figyelj az interjú közben, hiszen a testbeszéded azt is elárulja, amit szavakkal ki sem mondasz. Ha minden együtt van, akkor sokkal nagyobb az esély a sikerre.

Az órák keretében álláskeresési tippekkel segítek abban, hogy mielőbb állást találj. Az álláskeresést is céltudatosan, azaz egy koncepció és a céljaid meghatározása, valamint számos lehetséges alternatíva felállítása után érdemes elkezdeni. Az órákon áttekintjük az álláskeresési stratégiákat, módszereket, azt, hogy hol és hogyan keress állást a szakterületedtől függően. Megvizsgáljuk, milyen forrásokból és mely csatornák bevonásával növelheted annak esélyét, hogy jó állást találj, hogyan használd a kapcsolataidat az álláskeresés során. Arra is kitérünk, mire érdemes odafigyelni az interneten való jelenlét (pl. Facebook profil, blogok stb.) kapcsán. Szó lesz arról is, milyen interjútípusok vannak, és ezek közül az adott cégnél a megpályázott pozíció esetében milyen állásinterjúra számíthatsz. Hiszen a különböző típusú interjúkra másképpen kell felkészülni. Sok olyan tapasztalatot is megosztok veled, amelyeket egyrészt a saját tapasztalataimból merítettem, hiszen én magam is sokszor voltam már állásinterjún, másrészt sok ügyfelem is elmondja élményeit, hogy továbbadhassam másoknak, hogy ők is tanulhassanak belőle.

Jelentkezés

    Jelentkezz bátran, az előzetes egyeztetés, megbeszélés ingyenes! Utána még nyugodtan eldöntheted, hogy szeretnéd-e a tréninget / tanácsadást.

    Név (kötelező)

    E-mail (kötelező)

    Telefonszám (opcionális)

    Milyen típusú felkészítést / szolgáltatást szeretnél?*

    Hány alkalommal szeretnél konzultálni?*

    Hogy találtál ránk?

    Legmagasabb iskolai végzettséged?

    Melyik korosztályba tartozol?

    Megjegyzés a jelentkezéshez: